A jóga szó a szanszkrit judzs szótőből származik, melynek jelentése: összeköt, egyesít, igába fog. Az egyéni lélek (átman) és az univerzális lélek (paramátman) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is.

A jóga hosszú története folyamán számos iskola jött létre, új irányzatok alakultak ki és az irányzatok egyesülésére is sor került, de általánosságban minden változatra kijelenthető, hogy a megvilágosodás felé vezető utat keresi.

A jóga négy fő változata:

• Bhakti jóga (az imádat és a odaadás jógája)
• Karma jóga (az önzetlen munka jógája)
• Dzsnyána jóga (a tudás és a józan ítélőképesség jógája)
• Rádzsa jóga (nyolc ágra osztott képzési rendszer, amely kihangsúlyozza a meditációt).

Gyakorlataik átmenetet képeznek a vallás és a tudomány között. Jellemzőik nem feltétlenül zárják ki egymást (egy önzetlenül dolgozó személy járhatja a tudás és józan ítélőképesség útját).

Egyéb jógaváltozatok

Léteznek egyéb jógaváltozatok is, úgymint mantra jóga, kundalini jóga, Iyengar jóga, krija jóga, integrál jóga, nitja jóga, maha jóga, purna jóga, anahata jóga, tantra jóga, tibeti jóga stb. A rádzsa jógát ("királyi jóga") ashtanga jógának ("nyolc ágú jóga") is nevezik, amely nem összetévesztendő a Sri K. Pattabhi Jois által kifejlesztett ashtanga vinyásza jógával, amely a nyugati országokban gyakran önmagában gyakorolt hatha jóga egy változata.

A jógaváltozatok közös vonásai

A jóga legtöbb változatának része a koncentráció (dhárana) és a meditáció (djána) gyakorlása. Patandzsáli szerint a dhárana "a tudat egyetlen pontra való rögzítése". Az összpontosítás bármely érzékszervre vonatkozhat (például arra, hogyan áramlik át a levegő az orrlyukakon a légzés során). A koncentráció fenntartásával a jógi eljuthat a meditáció állapotáig, ahol a legbelső lénye feltárul. A meditálás gyakran jár a béke, a boldogság és az egység érzetével. A meditáció tárgya iskolánként eltérhet. Történhet a csakrákra, a szív középpontjára (anahata) a harmadik szemre (ajna), valamely istenségre, mint Krisna, vagy egy érzésre, mint például a béke. A nem dualista iskoláknál (mint az Advaita Vedanta) a meditáció tárgya lehet egy alak és tulajdonságok nélküli istenség (Nirguna Brahman). A buddhisták ehhez hasonlóan az ürességen meditálnak.

Az iskolák többségére jellemző a spirituális tanító (szanszkritül guru, tibetiül láma) megléte, aki némelyik iskolában fontosabb hittudósi, papi szerepet tölt be. A tanítvány (szádhaka, sisja vagy csela) a kezdetektől fogva a guru útmutatásait követi. A satgurukért (a valódi mesterekért avagy spirituális mesterekért) a tanítványok rajonganak. A hagyomány szerint a mester tudását a tanítvány örökli és adja tovább. Ezt a végtelen láncolatot guruparamparának nevezik.

A jóga hagyománya részben az elsajátított gyakorlatokban, részben pedig a jóga technikáit és filozófiáját ismertető szövegekben rejlik, amelyeket számos guru ír, fordít és lát el magyarázó szövegekkel. A guruk néha egy ásramot vagy iskolát alapítanak, amely idővel tanítványokkal bővül, akik a gyakorlatok mellett elsajátítják a mantrákat, a spirituális énekeket és tanulmányozzák a szent szövegeket. Az egyes elemek fontossága iskoláról iskolára változik. A különbségek oka általában az, hogy az iskolák különböző igényű, hátterű, természetű diákokkal foglalkoznak. A jóga tradíció kedvelt téma a költészet, a zene, a tánc és más művészetek számára.

Forrás: www.wikipedia.org