Beszámoló a 2019-es tatai edzőtáborról 2019-07-22

Tata.

Fogalom a magyar sportéletben, főként a válogatott keretek köreiben, ahol számtalan olimpiai bajnokunk készült hosszú heteken, hónapokon át a soron következő megmérettetésre.
A komplexumot a múlt század közepén (!) adták át és máig a leginkább ikonikus helyszínnek számít sportolói berkekben, amit indokol a csodálatos környezet, a tábor felszereltsége és az itt dolgozók mentalitása.

 


Az Erőműhely is lehetőséget kapott a 2019-es nyári edzőtáborának megrendezésére és mivel nem igazán tudtuk mi vár ránk, voltak kételyek és fehér foltok. Így utólag mindannyiunk nevében mondhatom: Eloszlottak.. :-)

 


Tökéletes három napot töltöttünk együtt. Az egyesület 2/3-a meg is tisztelte jelenlétével és munkájával a tábort, amit ez úton is köszönök Mindenkinek. Akik hiányoztak, igazoltan tették... :-)
Napi 3 edzés, hibátlan, svédasztalos kaja, a Cseke tó körüli hajnali futások, egy kis kalandpark és jó sok pihenés a tréningek között. Amikor uszodára, szaunára volt szükségünk (mert volt...) egy szavunkba került és kaptuk, de így volt ez minden kérésünkkel. Szakmailag is rendkívül hasznos napok voltak, az új edzéstípusok rendszerbe való integrálása és régi ismeretek frissítése-szinten tartása szempontjából egyaránt. Állóképességi és erőedzések, illetve ezek ötvözetei alkották a program nagy részét, de jutott idő jógára és már felmérő jelleggel stability tréningre is. Szaporíthatnám a szót, de azt gondolom, ezt megélni, végig csinálni, aztán ebből töltekezve belevetni magunkat a hétköznapokba... nos ez magáért beszél, a részt vevők számára biztosan. Köszönet minden Erőműsnek (:-) a szervezésben, a lebonyolításban és az utómunkálatokban nyújtott pótolhatatlan segítségéért, valamint a bizalomért, amivel már sok éve megtisztelitek az ilyen (és egyéb) irányú törekvéseinket!

 


Télen Mátraháza, nyáron Tata. Valahogy így képzeljük a jövőt, ami az edzőtáborainkat illeti, de persze közben sem, addig sem áll meg az élet.
Versenyek, kihívások, összetartások ahogy eddig is, ezután is lesznek és ahogy eddig is, ezután is az Erőműhely szellemiségére építve igyekszünk teljesíteni vállalásunkat: .."még 70 évesen is edzeni és aktív, teljes életet élni.."

 

 


OSU!
Szecsei Szilárd
Erőműhely vezető edző

Kommentek