Indul a versenyszezon az Erőműhely ultrásai számára 2019-03-01

 

Március 10.-én, Szekszárdon állnak rajthoz a 6 órás magyar bajnokságon.
 
 

A múlt hétvégi edzőtáborunk Mátraházán köréjük lett felépítve és simán kijelenthetjük, hogy remekül sikerült a vasárnapi főpróba:
 
  • Ildus két és fél óra alatt közel 27 km-t teljesített,
  • Rolinak pedig mindössze két óra öt perc kellett a 28 km-hez.
 
Nehezítette a feladatot, hogy a fenti mennyiséget egy 350 méteres pályán körözve kellett teljesíteniük, ami a monotonitás tűrésük fejlődését is nagyban elősegíti. Szükség is lesz rá, hisz a Sixard-on egy 1 km-es körön lesz 6 órájuk a legtöbbet kihozni magukból.
 

Köszönet minden Erőműhely tagnak, hogy segítették Őket azon a hideg vasárnapi reggelen és ki többet, ki kevesebbet, de mindenki futott velük valamennyit :-)

Köszönet az Eisberg Hungary-nek, hogy az eddigiek mellett a versenyzőinket is támogatják!
Bizakodóan nézünk a szezon elébe, jól sikerült a téli alapozás, ezt mutatják a fenti eredmények is.

Röviden: Hajrá Erőműhely!!

Kommentek