Több mint két hónapja állt össze az a három csapat, amelyek tagjai vállalták, hogy a Spar maraton 42195 méteres távját teljesítik, egymással összedolgozva, egymást kiegészítve. Több volt ez, mint pusztán egy vasárnapi futás! Heti rendszerességgel végeztünk edzésmunkát a futásra összpontosítva, a fegyencedzés és fegyencjóga mellett. Célunk nem egy kimagasló abszolút csapateredmény elérése volt, hanem hogy a csapattagok megtapasztalják a bennük rejlő lehetőségeket a futás terén, valamint lássák a csapatmunka erejét. Már az edzések során is egyéni csúcsidők születtek, amik tovább táplálták az amúgy is tomboló vágyunkat a verseny iránt.

Az őszies időjárás miatt felmerült megfázások ellenére a csapatok tagjai felkészültek, mind fizikailag, mind mentálisan. A verseny reggelén egy rövid napüdvözletet és egy csapategyeztetést követően állt rajthoz az első három Harcos (Gabi, Krisztián, Roli). Mindeközben az edzőtársak (Szilvi, Ildi, Imi) segítségével a további tagok elindultak a váltópontokra.

A mentális felkészültséget és a pontos szervezést tükrözi, hogy minden váltás gyorsan és precízen történt. Minden váltótag akkor és ott volt, ahol lennie kellett. A tapasztalatok alapján ez nem volt minden csapatnál zökkenőmentes, ezért külön megelégedettséget okoz, hogy nem volt hiába a sok egyeztetés az edzések alatt.

Az első szakasz 12 kilométerét kevesebb mint egy óra alatt teljesítettük, közben online tájékoztattuk a csapatot a helyzetünkről, ekkor még pár kép készítése is belefért az energiánkba. A hangulatot több ponton színesítették élő zenével az operától a dobokig bezáróan. Az első váltás olyan gyorsan történt, hogy Gábortól és Krisztiántól el sem tudtam köszönni igazán, úgy folytattam a maratoni kalandot. A 12. és 21. kilométerek között Barbival, Szilárddal és Igorral faltuk a kilométereket. Az ErőműHely négy aktuális futója egymás mellett már szinte tömeget alkotott. Szilárd biztosította a tízórait zselé és magnézium formájában. Nem volt egy sajtos omlett, de a kívánt hatást azért megtette. Olyan jó érzés volt futni és olyan kevés fájdalom jelentkezett, hogy az ideálisnál kissé magasabb pulzust nem vettem komolyan. A második szakasz végére 4 perc 48 másodperces átlag iramot hoztunk, ami 4 perces előnyt jelentett fél távnál a tervezett 3 óra 30 perces maratoni idő tekintetében.

Igor, Szilárd és Barbi átadták a stafétát Susnak, Vikinek és Dórinak. Sustól is kaptam egy kis utánpótlást, amit a következő frissítőnél víz kíséretében betöltöttem a tankba. Tudtuk jól, hogy az első két szakasszal ellentétben a tagok eltérő iramai miatt a harmadik és negyedik szakaszok harcosai már magukra lesznek utalva. Szerencsére a fordítóknál buzdíthattuk egymást és pacsizhattunk. Viszonylag gyorsan a 3. váltópontnál találtam magam. A 4. csapattagokon, Andin, Ádámon és Dávidon láttam az örömöt, amit igyekeztem viszonozni, de lehet, hogy ekkor már nem volt őszinte az a bizonyos mosoly, 29 kilométerrel a hátam mögött. Ildi, a csapat 3. számú segítőjének kezéből kikaptam az utolsó jutalom falatot, miközben Dani megörökítette a már nem éppen légies mozgáskultúrámat.

Ekkor konstatáltam magamban, hogy a csapatok 4. tagjai frissen várják az előttük álló 13 kilométert, így nem kell izgulnom a három harcos társaság miatt. Ekkor viszont az izgalom átcsoportosult a saját hátra lévő küzdelmemre. Visszaérve a Pesti oldalra, már szinte biztos voltam benne, hogy a kiszemelt iramfutót nem fogom tudni utol érni, ami a megnyugtató eredményt garantálta volna. E helyett a 35. kilométert elérve a teljesítményem egyre csökkent, a léptek rövidültek, aminek hatására a negatív gondolatok tovább emésztették az energiát. A 38. kilométerre már bizonyossá vált, hogy hacsak nem tudok valamilyen tartalékot mozgósítani, úgy a tervezett 3 óra 30 perces időt átlépem. Így utólag visszatekintve, az utolsó 4 km hosszabb volt, mint az táv első fele. A 9. maratoni táv is próbára teszi az embert, minden felkészületlensége mellett és felkészültsége ellenére is. Igyekeztem a fogaimat összeszorítva mindent beleadni, de mintha valaki vasmacskát kötött volna utánam.

A célba érést követő találkozás a csapattagokkal leírhatatlan élmény volt. A futás az én tapasztalataim szerint magányos sport. De egy ilyen családias társasággal valódi csapat sportnak éltem meg. Mindenki tudta, hogy a munka, amit elvégeztünk közös volt és az elért eredmény közös érdem marad. A távoktól függetlenül mindenki a legtöbbet hozta ki magából és mindenki szemében ott volt a folytatni akarás..

Az ErőműHelyben a munka folyamatos és a Harcosokkal együtt ez a munka is változik, fejlődik. A váltó csapatokkal együtt valami elkezdődött! Egyre többen futunk, egyre hosszabb távokat és egyre gyorsabban!

A tervezett egyéni maratoni időtől elmaradva, 3:33:36 idővel sikerült célba érni. Ez az egyéni legjobb időt majdnem 3,5 perccel javította meg. A csapattagok lendületes kíséretének köszönhetően a félmaratoni idő egyéni legjobbját is 3 perccel sikerült javítani 1 óra 39 percre. Annak érdekében, hogy a maratoni idő 3:30 alá kerüljön, további alapozás és számos futókilóméter szükséges.

Hajrá ErőműHely!
Rolcsi

Eredmények: