Sárvári 24 órás futás - Roli beszámolója 2019-05-14

Pék Imre Emlékverseny

 

Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot …

 

Az idei versenyszezon 4. állomása volt Sárvár. Rengeteget hallottam erről a versenyről és nagyon vágytam már rá, hogy érezhessem azt a hangulatot, amit hozzá társítottam. Bőhm Fecó barátomtól hallottam először első kézből származó információkat tavaly a velencei 12 óráson, ami alapján egy családias hangulatú, komoly próbatételre készültem. Eddig a 24 órás országos bajnokságnak is helyet adott, ami miatt a hazai ultrafutók elitjére is számítani lehetett, jó lett volna testközelből látni őket, de idén ez elmaradt. A 6-12-24 órás mezőny ettől függetlenül nagyon erős és baráti hangulatú „kört” alkotott a pályán.

 

A versenyre céltudatosan készültünk. Béla optimális mennyiségű edzésmennyiséget adott, Szilárd odafigyelt, hogy a törzsizomerősítések kellő hangsúlyt kapjanak én meg tettem a dolgomat. Azzal nem árulok el túl sok újdonságot, hogy készítettem tervet a verseny előtt, de annak tudatában voltam, hogy 24 óra alatt a tervek csak papírra vetett betűk és számok maradnak, a rengeteg hatás és változó nagyfokú improvizációs készséget igényelt. Ezért nem is akarom túlragozni a dolgot. A pesszimista tervben 211km, az optimista tervben 222 km szerepelt célként. Úgy éreztem a jelenlegi felkészültség tükrében, ha nincs nagyobb dráma, akkor ezen határokon belül van keresni valóm.

 

A legfontosabb sarokpont ezúttal is a pulzus célzóna volt. A hosszú terhelésre való tekintettel 135-145 bpm között mehettem, odafigyelve, hogy 5:10-5:20nál nem lehet gyorsabb a tempó, ha a keringésem bírná is. „Szerencsére” a közelében sem voltam ennek a tempónak, mert a ritkított GPS mintavétel miatt (akkukímélés érdekében) nem láttam reális tempót, csak a köridőkből tudtam következtetni.

 

Felkészülési időszak

 

Készültünk az ismeretlenre. Voltak hosszabb hetek, de alapvetően intenzívebb edzésekkel teltek a hetek. Sajnos 1 héttel a verseny előtt elgyengültem és beadtam a derekam egy megfázásos vírusos izének (hogyan nevezzelek?). Ízületi és izomfájdalom, orrfolyás, torokfájás gondoskodott az utolsó előtti hét két edzésének kihagyásáról. Házi praktikákkal (propolisz, méz, forró tea, forró sópárna, inhalálás, ősi varázsigék mormolása…) sikerült gatyába ráznom magam péntek estig, de éreztem, hogy nem tökéletes az állapotom. De ezzel nincs mit tenni, el kellett fogadni és kész.

 

Csütörtöktől már szabadságot vettem ki, hogy kellőképpen tudjak hangolódni a versenyre. Péntek délre összepakoltam mindent (szó szerint kb. az egész házat) és miután Fecó barátom autójába bepakoltunk, nekivágtunk az útnak.

 

Nagy beszélgetésekkel és sztorizgatásokkal telt az odaút és úgy egészében a pénteki nap. Semmi stressz, mint ami a versenyek előtti időszakokat jellemezni szokta. Habár voltak tervek, de az ismeretlen miatt nem voltak eget rengető elvárások. A szállást Garancsy Balázs és Garancsyné Csehalmi Ágnes intézték, amit ezúton is köszönök. Nagyon kényelmes és ideális környezet volt a verseny előtti feltöltődéshez és a verseny utáni pihenéshez. Egyedül a 16 lépcsőfokot említhetem meg különlegességként :-) , amit az emeletig meg kellett tenni. Ez csak a verseny után okozott feladatot, akkor viszont nagyon. De nem cseréltem volna el ennek ellenére sem a szobánkat semmi pénzért.

 

Miután a szállást elfoglaltuk, gyors bevásárlást követően felvettük a rajtcsomagot és megejtettük a kötelező tésztapartit. Két adag krumplistészta és két pohár citromfüves szörp tökéletesen eltelített.

 

 

 

Egy gyors pályabejárás során ellenőriztük Fecóval a „szalagozást”, minden egyértelműnek tűnt, az eltévedésnek kis esélyét láttam, de nem zártam ki teljesen :-). Este összepakoltunk mindent, majd sztorizgatásokat követően elkezdtük a legfontosabb feladatot verseny előtt, a pihentető alvás folymatát. Nem is olyan egyszerű. Szerencsére 9 óra összefüggő alvás után pihenten keltem.

 

 

Verseny előtt

 

Reggel bekevertem a 24 palack ISO italomat, ami a minimum frissítést biztosította a 24 órára. Elfoglaltuk a pálya mellett a helyünket. Kitettük a kisasztalt és a székeket az autó mögött. Elvileg úgy volt, hogy magunkat frissítjük (ezért is kevertem be mindent előre).

 

 

Kiderült, hogy Kiss Péter és Szabó Tamás futótársaink meglepetésszerűen támogatnak a pálya széléről. Bevásároltunk, megreggeliztünk, majd egy gyors zuhany után előre szaladtam a frissítésemet kipakolni. Fecóval jót szórakoztunk azon, hogy egy régebbi verseny rajtjánál elég későn álltak be a kapu mögé. Többször bemondtuk reggel egymásnak, hogy 5. 4. 3. 2. 1. …. ☺ Ezt követően azon kaptam magam, hogy a rajt felé kocogva bemondja a Speaker, hogy … 30 másodperc a rajtig. ☺

 

Fecó erre csak annyit mondott, hogy benne hagytunk 20 másodperc tartalékot. R A J T !!!

 

 

Az első 4 óra

 

Ahogyan a 6 órás versenybeszámolónál, úgy most is nehezen találom a szavakat. Ha röviden és tömören akarnám összegezni, akkor annyival letudnám, hogy egyenletes tempóval futottam végig a napot, igyekeztem egyenletesen fenntartani az energia és folyadékszintet. Voltak hullámvölgyek, kisebb fájdalmak, amiket rövidebb-hosszabb idő alatt kezeltem. Ha ennyi számodra elég, akkor megspóroltam tíz percet. Nem állítom, hogy a belső motivációmat kellően tudom a továbbiakban ismertetni veled, vagy válaszolni arra a már többször ismételt kérdésre: Miért csinálom, mi értelme? De összegyűjtöm azokat a gondolatokat és hozzá fűződő érzéseket, amik arra az egy napra jellemzőek voltak.

 

 

Az egész napot nem lehet egészében kezelni, darabokra kell szedni. A 6 óráson 12 darab 30 perces volt, ez a felosztás most 48 szakaszt jelentett volna, ami megint csak kezelhetetlen. Ezért első körben 4 órákra osztottam fel. A 6 szakasz így agy kicsit már kezelhetőbb volt. Minden szakasz végén igyekeztem egy képpel hírt adni magamról, hogy a család, a csapat, az ismerősök hírt kapjanak rólam. Az első négy órában szó szerint nem jöhetett semmi fennakadás. Egy laza futás kellett legyen, nem is volt benne hiba. A frissítést óránként kellett kezelnem. Minden órára volt 0,5 liter ISO 40g szénhidráttal, 1 sókapszula, valamint egy gél vagy egy szelet 0,2 dl vízzel. Az első négy órában simán ment.

A pulzus 145 körül tanyázott. A tempó a tervezetthez képest alacsonyabb volt, amit okozhatott a versenydrukk, a szél, a megmaradt taknyosság, de mindegy is volt. Ahol egy kicsit emelkedett, vagy szembeszél volt, ott elment a pulzus 147-148 fele, de igyekeztem kontrollálni.

 

A 6 és 12 órás mezőny tempója jelentősen nagyobb tempóval indult, ami még az elején zavaró volt, de igyekeztem gyorsan kizárni. Ismerkedtem a körrel, ismerkedtem a frissítőasztalokkal, a futókkal. Kezdtem felvenni a hangulatát a környezetnek.

Jó volt minden körben váltani egy pár szót Petivel és Tomival. Mivel közel azonos tempót mentünk Fecóval és Balázzsal, ritkán találkoztunk, de akkor tudtunk pár szót váltani, ekkor még viccelődni is.

 

A lábaim idő előtt merevedtek le. Nem erőteljesen, de nem volt az a végtelen szabdságérzés, amit vártam tőlük. A folyamatos frissítéssel szinten tartottam. 2-3 körönként ittam meg egy palackkal.

 

 

 

Az egyik legnagyobb kihívásom a verseny előtt az óra beállítása volt. Tudom, nem volt óraátállítás és a pontos időt a használati útmutatóval egyszerűen beállíthatom, de összetettebb volt a problémám. A Polar 1 perces mintavétellel bírja a több, mint 24 órát. A pulzusmérés volt az elsődleges, ezért kellett az óra, de jó lett volna, ha a GPS alapon mérné a tempót és rögzítené a köröket is. Nos, ez lehetetlen.

 

 

Sejtettem, hogy ez lesz, így nem is görcsöltem rá. Körönként kézzel nyomtam le a köridőket. 213 körből 212 kört rögzítettem az órával is. A legelső kört nem nyomtam le, de a többit nem felejtettem el. ☹

 

 

4-8 óra

 

A második négy órának is alapnak kellett lennie, még nagyon az elején voltam. A lábak mentek, a keringés nem változott nagy mértékben, de a betegség maradványai azért kellemetlenséget okoztak. Sajnos az arcüregem tele volt, de sikerült tisztítani. Délután 6-ig sikerült nagyjából kievickélni belőle.

 

 

A futásnak gyógyító hatása van. Jól látszik a pulzusgörbén, hogy 6 órát követően volt az első nagyobb megállás. A gyomrom mindaddig makulátlanul dolgozott, de ekkor el kellett mennem a mosdóba (összesen 4x, ami még a 24 órába talán bele is férhet).

 

 

Valószínűleg a gélek miatt nem bírtam 100%ig, ezért a továbbiakban ilyen hosszú távra feltétlenül természetes CH bevitellel fogom kiegészíteni az ISO italokat.

 

8-12 óra

 

Eltelt 8 óra és 80 km, ami már alapnak jó, de a verseny 2/3 része még hátra volt. A tempó nem csökkent radikálisan, ezért bizakodó voltam. Fenntartottam a folyamatos frissítést és tartottam a pulzuszónát. A szél folyamatosan mérséklődött, a levegő hűlt, a kilométerek gyűltek.

 

 

Már a verseny elején láttam, hogy Borbás Tibor Szabolcs is a mezőnyben van, akivel SIXARD-on futottunk közel azonos távot 6 óra alatt (az uv narancs SPAR maratonos póló gyorsan szembe tűnt). Érzékeltem, hogy előttem van pár kilométerrel. Az egyik körben alkalmat találtam rá, hogy megszólítsam (...a Red Bull tényleg szárnyakat ad?). Beszélgettünk pár körön keresztül, nagyon jó volt megismerni. Idén Spartathlon résztvevő lesz, úgyhogy megvan, kinek fogok teljes lendülettel szurkolni. Rajta kívül Juhász Pétert ismertem még meg, aki a VADLÁN terep ultra verseny egyik szervezője (már nevezve voltam 50es távra). Nagyon jókat lehet beszélgetni futás közben. A tevékenység pedig garantálja, hogy azonos érdeklődésű emberekkel lehet körülvéve az ember fia ... és lánya.

 

A 12 órások versenyét lefújták, de a mi óránk ment tovább. Sikerült 12 óra alatt 118 km-t gyűjtögetnem, amivel sikerült egyéni legjobbat futni, a tavalyi 12 órás versenyen futott 109 km-t megdöntve.

 

 

Ez a kép nagyon megtetszett. A hangulata, homályossága festői módon érzékelteti az, ahogyan éreztem magam. Se nem negatív, se nem pozitív. Egyfajta zsibbasztó érzés, amiben békére lel az ember. Valahogy így jellemezhetném az este 8-10 körül jött érzéseket.

 

12-16 óra

 

Besötétedett, amivel a levegő lehűlt 7-8 °C-ra, a test elfáradt, az utcák kiürültek. Azért futottam, hogy ezt a pontot elérjem és tovább tudjak futni. És ment a gépezet, ahogyan arra fel lett készítve.

 

 

Többször beszéltem telefonon Bélával és Szilárddal is. Futás előtt bátorítottam őket, hogy hívjanak nyugodtan (határozottan segített minden szó amit váltottunk). Egyrészt elterelik a gondolataimat, másrészt megbeszélhetjük az aktuális helyzetet. Egy kicsit panaszkodhatom, vagy éppen megnyugtatólag jó hírekkel szolgálok. Este az utolsó beszélgetésünk Bélával hosszabb volt az előzőeknél. Ecseteltem a gyomorproblémákat, de mondtam, hogy stabilan haladok. Felkészített rá, hogy este várhatóan lesz két holtpont. Az egyik, amikor hidegrázással előjön a fáradtság és pirkadat előtt, amikor a durva álmosság. Minél később jönnek, annál jobb, mert a napfelkelte gyorsan kihúz belőlük. Az első meg is érkezett 14 óránál, éjfélkor. Nem váratott magára sokat. Egy megállás alkalmával úgy elfogott a remegés, hogy alig tudtam legyűrni. Elindultam lassan és a belső hő szépen elkezdte kiűzni a kellemetlen érzést. Ekkor már egyre kevesebb volt az inger. A segítők is sok helyen ledőltek aludni.

 

16-20 óra

 

A pályán lévők közül figyeltem Balázst és Fecót. Néha egy-egy szót váltottunk, vagy Petiéktől érdeklődtem a hogylétük iránt. Mindenki küzdött, mindenkinek voltak hullámvölgyei és jobb pillanatai felváltva. Balázst szerencsésen tovább haladásra bírta Reni, Peti és Tomi. Nagyon féltem, hogy olyan gondom akad, amit nem tudok megoldani, de frusztrált az is, hogy a barátoknak ne legyen kiszállásra okot adó problémájuk. Amikor láttam, hogy Balázs újra lendületbe jött, az sok erőt adott. Küzdeni kell, mert ezért vagyunk ott.

 

Nem sokkal később azonban az egyik tervezett frissítésem alkalmával, ahogy megálltam és a hálózsákot Peti rám terítette, azt hallom, hogy Fecó hányt, a hideg rázza és le kellett dőlnie. Hamarosan elviszik a szállásra. Letaglózott a hír és tehetetlenül szürcsöltem az elektrolit oldatomat. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék, de tehetetlenségem csak tovább dühített. Elkezdtem reszketni a hálózsák alatt, úgyhogy ledobtam magamról és lassan tovább indultam.

 

 

Az első holtpont éjszaka kb. 2 órán keresztül tartott. Róttam a köröket, tettem a dolgomat. A második éjszakai krízis pirkadat előtt, reggel 5 óra felé ért. Leragadtak a szemeim és zombiként futottam, kocogtam, lépdeltem. Arra ügyeltem, hogy amikor haladok, akkor lehetőleg 7:30 perc/km tempónál gyorsabban haladjak, mert a szakirodalom szerint innen kezdődik a futás. Ezen persze akkor jót mosolyogtam, de legalább felvidított. Nem tudtam olyat kérni az ekkorra már átfagyott és fáradt segítőimtől, amit ne teljesítettek volna. Délután még pizzát és epret is kaptam tőlük, de amikor hajnali 5 után benyögtem, hogy friss kávét szeretnék, mert mindjárt elalszom, akkor is rögtön nekiláttak a kotyogóssal lefőzni a jó kis feketelevest. Lassan helyretett, felkelt a nap és ráfordultunk a hosszú célegyenesre. Ahogy a reggeli posztban írtam, az éjszaka megrágott és kiköpött. Itt jött a java...

 

Reggel 6 órára nagyjából elmúlt a futhatnékom. Nem bántam volna, ha ott ér véget a 24 óra. A torkom elkezdett fájni az éjszakai hideg levegőtől, amit a központi frissítőasztalról forró teával enyhítettem. Ekkorra már a bekészített ISO leveket leredukáltam. Helyette magvakat, vajaskenyeret és mézeskenyeret ettem. Menet közben Borbás Tibor futótárshoz az éjszakai tempókülönbséggel közelebb kerültem. Ahogy megismerkedtünk, nagyon szimpatikus lett (karatemester, tűzoltó, indul a spartathlonon, három lánya van …), ezért amikor arra gondoltam, hogy akár még versenyhelyzetbe s kerülhetünk, kettős érzéseim támadtak. Persze, mindenki a saját határait feszegeti, de a verseny alapvető tétele, hogy helyezéseket állít fel a teljesítők között. Tekintve, hogy versenyszellemnek nem vagyok híján, valamint minél több kilométert akartam gyűjteni, félretettem az érzéseket és csak azzal foglalkoztam, hogy menjek amennyit és ahogy csak tudok. Volt, hogy frissítést lapátolva, kortyolva 200-300 métert sétáltam, majd futottam tovább, volt hogy a székben ülve gyúrattam le a vádlimat és a combomat (köszönöm Kiss Peti ☺). Volt, hogy Tibort és a korcsoportos I. helyet megközelíettem 1 körön belülre. Majd egy hasmenés miatt a pozíció huss, elrepült. Újra 1,5 km hátrány. Mentek a körözgetések. Péter úgy döntött, mellém szegődik, vasárnap reggeli edzésnek jó lesz.

 

 

 

Egyre nehezebben mentek a körök, egyre több volt a megállás és a frissítés, de haladtunk. A kezdeti 6 perces körök már 6:30 fölött, gyakran 7:00 fölött mentek. Aztán valahol reggel 8 óra felé az eredményjelzőn Peti kiszúrta, hogy átvettem a vezetést. Valószínűleg Tibornak is lehetett egy kényszerpihenője, mert még egy kör hátrányt konstatáltam magamban. Ez új lendületet adott, innentől kezdve egy kis előnyt kell kiharcolnom. Az erőforrások már jelentősen korlátozottak voltak, de igyekeztem kevesebbet sétálni és egy kicsit gyorsabban szedni a lábaim. 23:30 ig sikerült 3 kör előnyre szert tennem, ami sajnos nem engem dicsér, hanem Tibor lába fáradt meg ideje korán.  Ekkorra már sikerült elérnem a 215 kmt. Úgy kalkuláltuk ekkor, hogy még legalább 3 kör meg tudok

 

 

tenni, amivel 217 km simán összejöhet. Amikor a 200 kmt megfutottuk, akkor a Speaker bemondta, hogy ha szedem a lábam, akkor meglehet a B szint, de akkor csekély esélyt láttam rá. Fél óra alatt meg 5 kilit, 6 perces átlaggal, amikor bele kell sétálnom, egyszerűen irreálisnak tűnt. Aztán, szóltam Petinek, hogy a következő körben nem állok meg sétálni. Legyen tisztességes az utolsó pár kör...

 

209. kör 0:08:10 23:31:15

210. kör 0:08:33 23:39:47

211. kör 0:07:01 23:46:48

212. kör 0:05:00 23:51:48

213. kör 0:04:47 23:56:34

 

A 211. kört így nem sétáltuk meg, ezzel sikerült hozni egy 7 perces kört. Láttam, hogy még van bő 12 percünk, ezért fokoztam a tempót, mert tudtam. Hátha két 6 perces körrel rátehetek még két kört. A 212. kör végén látta, hogy még 8 perc van hátra. Mondtam Petinek, hogy ezt a tempót így nem bírom még ennyi ideig, lassítok. Ekkor bemondták, hogy 218,5km. Másfél kör kell a 220-hoz. Hát akkor nem lassítok, hanem odateszem magam és ha le is maradok pár méterrel, ne a véghajrán múljon. Lement a 213. kör is. Bemondták, hogy 500 méter kell még a 220 kilométerhez és van hozzá bő 3 percem. A kezem a magasba lendült, jobb kézzel a levegőbe ütöttem.

 

 

Tapsoltak körülöttem. Kisajátítottam minden egyes tapsot és erőt merítettem belőle. Az egész testem bizsergett. Jártak a lábaim, bírta a szívem, csak a tüdőm akart menten kiszakadni a helyéről. Érthető módon 24 óra után aki még a pályán volt, minden erejét összeszedve futott, sétált, haladt, de jelentős sebességkülönbséggel tudtam menni. Felértem a főútra, az célegyenest megelőző egyenesbe. Vártam a kürtöt, de nem hallottam semmit, csak az előttem futókat láttam megállni, mire én is behúztam a féket. Béla az első elemzések során azt tartja valószínűnek, hogy a lassú izomrostokat kicsavartam az egész nap alatt, de a gyors izomrostok várták a véghajrát. Amikor mentálisan is készen álltam rá, akkor aktivizáltam őket. Ehhez persze az kellett, hogy az inak, ízületek még ekkor is megfelelő állapotban legyenek a nagymértékű terheléshez. Balázsnak meglett a 200 kili (Gratulálok!), nekem is összejött a 220, így a tervemen (211-222) belül vagyok. Fecó elmondása szerint és ahogy én is láttam, élvezte a 17 órát és nagyon jót ment, a 148 kilométerrel.

 

Első 24 órás futásom után úgy látom, ez a jellegű megpróbáltatás, verseny, hosszú futás olyan, mint a szerencsejáték. Lehet az ember felkészült, edzett, sokat látott futó, de elég egy rossz lapjárás (gyomor-, mozgásszervi-, immun probléma) és minden terved és szándékod ellenére meg kell állnod. Tudom, hogy Fecó mit tett bele és tudom meddig juthatott volna el, ha Fortuna mellé is elszegődik, úgy mint aznap mellém. Szép volt Fecó, remélem jövőre ugyanitt!

 

Nagyon jól esett, hogy Péter elkísért az utolsó körökön, jó volt, hogy András megtisztelt vele, hogy meglátogatott. Kifutottam magam, feszültség nem maradt bennem. Az egész napos nyomást is elengedtem. Nem vagyok rá büszke, de gondoltam nem vágom ki a videóból a hangsávot, ez is hozzá tartozott.

 

 

A tört kör mérése gyorsan megtörtént, ahol örömmel vettük tudomásul, hogy meglett a 220 km, ami reggel 8-9 fele már olyan távolinak tűnt, pedig közelebb voltunk hozzá 210 km-el, mint szombat 10kor.

 

 

Az eredményhirdetésig volt szűk 2 órám, hogy lezuhanyozzak, összekapjam magam. Egy kicsit elgyötörve, egy kicsit lemerevedve, de a saját lábaimon mentem a szobáig. Péteréktől elbúcsúztam, siettek haza. Sokat nem pihentek, de remélem nem bánták meg, hogy eljöttek frissíteni minket!

 

A hivatalos eredmény 220,351 km, ami abszolút 3. helyet jelentett Ivan Macaj és Bogárdi Szilvia mögött. Férfiak között az abszolút 2. helyre küzdöttem magam, ami korosztályban ezúttal az elsőséget jelentette.

 

 

 

Januárban a Téli Börzsönyön megízleltem a dobogó által nyújtott érzést és kilátást. Azon dolgozom a továbbiakban, hogy a lehető legtöbbször legyen alkalmam teljesíteni a terveim és ha az elég hozzá, akkor dobogóra állnom. Küzdünk tovább!

A köridőkből készített statisztikával nem terhelem a beszámolót és az olvasót, de nagyon érdekes következtetéseket lehet levonni belőle. ☺

 

 

Az eredmények fényében mondhatnék bármit, hogy így akartam, így terveztem, de közel sincs így. Tervezgettem, de egy 1440 perc alatt bármi megtörténhet.

Következtetésként az egyenletes tempóhoz és az utolsó körök emelt tempójú futásához, az alábbi dologra kellett összpontosítanom:

 

  1. Az edzettségnek megfelelő pulzuszóna betartására,

  2. A tervnek megfelelően kivitelezett frissítésre (szükség szerint impro),

  3. Az egészséges attitűd fenntartására (lokális célok kitűzése),

  4. Az izomzat folyamatos nyújtására, mobilizálására,

  5. A folyamatos állapotfigyelésre, (mini)kríziskezelésre.

 

A végkifejlet fényében, az utolsó köröket és a szorosan hozzá kapcsolódó éjszakai küzdelmet a Neoton számával zenésíteném meg. ☺

 

 

Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot,

Kétszázhúsz felett átértékeled magadban a világot.

Kétszázhúsz felett senki nincs veled, közelbe kerül a távol,

Kétszázhúsz felett több már nem lehet a kerékbe zárt magányból.

 

Köszönetnyilvánítás

 

Minden egyes nap hálás vagyok a szűk környezetemben lévőknek, akik támogatnak, segítenek vagy akár csak tolerálják az edzésmunkával járó mellékhatásokat. Ez a beszámoló viszont kihagyhatatlan alkalom, hogy ennek a hálának nyomatékot adjak.

 

Köszönöm Zsuzsinak, Máténak, a szüleimnek és húgomnak. Az edzőmnek, Jakus Bélának, a mesteremnek Szecsei Szilárdnak, a manuál terapeutámnak Dávid-Kiss Ágnesnek, a masszőrömnek, Bellus Péternek, a talpmasszőrömnek Merksz Istvánné Emőkének az Erőműhely, a Jakus Team és a Péceli Párducok minden tagjának!

 

Külön köszönöm az Eisberg Hungary-nek, hogy segítettek a frissítésem megteremtésében! A verseny előtti feltöltésben, verseny közben a több mint 12.000 kcal folyamatos bevitelében és a regenerációhoz szükséges friss tápanyag bevitelében.

 

Köszönöm a képeket a szervezőknek, Görög Gyulának, Pátkai Attilának és Andi B-nek.

 

Felkészül az Ultrabalaton BKV váltó! Egy közösségi élmény a magányos futások között...

 

Kommentek